Látogatók 3D-ben

A 2015-ös Múzeumok Majálisán a szokásos jelmezes öltözködés és kézműves programok mellett kísérletet tettünk a vállalkozó-szellemű látogatók helyszíni 3D befotózására. Ahogy az eredmények is mutatják, egy kamerával ez igen nehéz mutatvány, hiszen még a legtürelmesebb látogatótól sem várható el, hogy percekig teljesen mozdulatlan maradjon. A rajzfilmszerűre sikerült modellek, melyeket igyekeztünk a majálist követő héten el is küldeni a látogatóknak, egyedi és emlékezetes szuvenírnek bizonyultak arról a meleg tavaszi hétvégéről. Számomra pedig bebizonyosodott, hogy nagyon egyszerű eszközökkel is lehet élő emberekről 3D modellt készíteni, bár az igazán jó eredményekhez már valószínű, hogy stúdió-körülmények és berendezés szükséges. Az egész procedúra, a beállítás, a körbefotózás, a kényszerű mozdulatlanság, a modern digitális eszközök ellenére egyfajta archaikus atmoszférát árasztott, mely a fényképezés kezdeteit idézte meg.